Mire születtem?!

2009 szeptember 1. | Szerző: AndiKiss |

Ezt tartottam sokáig életem nagy tragédiájának. Mert attól a perctől, hogy eltanácsoltak az általam megálmodott pálya felől, úgy éreztem, hogy a sorsomnak vetettünk keresztbe, hogy az én életem kitért a megszabott vágányról, hogy énnekem ettől fogva keresnem kell az utam, keresnem kell a küldetésem, és, hogy semmi sem lesz már az igazi. És meglehet, hogy tini éveim lázadásai ezzel voltak kapcsolatosak. Valamit el kellett folytanom magamban, és ez nem nyugodott, forott bennem mint láva. Mert attól fogva abbahagytam a festést, rajzolást; nem éreztem már azt, hogy gyakorolnom kellene; nem akartam vesziteni az időmet valamivel ami fölösleges ….

És bár én döntöttem úgy, hogy nem épitem már azt az életet, azt a karierrt, jövőt, amelyet elképzeltem magamnak, mégis vádoltam szüleimet, mert nem hittek elégge bennem, a sorsot mert cserbenhagyott, mert a mai napig sem érzem azt, hogy valamire születtem volna, hogy valamely szakma igazán találna. Szenvedélyem, kitartásom, ambicióm olyan területekre sugároztam, amelyekben nem leltem önmagamra, nem hozták azt a várva várt bizonyságot, hogy igen … ez az, ez volnék én, és ebben tudnék kibontakozni, ebben volnék én jó, vagy akár a legjobb.

De mára már feladtam a vádaskodással, a nehezteléssel, a folytonos visszatekintéssel. Mára már úgy gondolom, hogy ha tényleg különleges tehetséggel lettem volna megáldva, és az lett volna megirva a nagykönyvben, hogy művészként keressem a kenyerem, akkor megtörtént volna, akkor nem adtam volna fel olyan könnyen, akkor nem esne annyira nehezemre, hogy ceruzát vegyek a kezembe, érezve, hogy ennek rugalmasabbnak kellene lennie. Nem ruházhatom elszúrt lehetőségeim kihagyását másokra, szüleimre, bárkire, magamon kivűl.

És számtalanszor kezdtem zéróról …. Újra meg újra belevágok, félelmeim ellenére, valami újba, valami ismeretlenbe, és bár még mindig nem ülepedtem le teljesen, nem találtam meg a nekem legotthonosabb miliőt, szakmát, azért próbálkozom, feszitem korlátaimat, reménykedem, és tudom, hogy mindez javamra válik, közelebb visz ahhoz, hogy felismerjem mi jó nekem, mi tesz boldogabbá, egészebbé, felelőségteljesebbé.

Nagy Britanniába való költözésem is erről szólt, egy tiszta lappal való kezdésről, és bár nem volt könnyű, úgy hiszem a dolgok már csak jobbak lehetnek, hisz rengeteget tanultam, tapasztaltam magamról, a világról, és megtaláltam újra a szerelmet, a biztonságot, az önzetlen szeretetet, a reményt, hogy remélhessek.