Várakozás

2007 májusában miután először hívott fel a windsori család, hogy hangomat is halljak, minden hihetetlen gyorsasággal zajlott. Én abban az időben egy temesvári turisztikai irodánál dolgoztam, mint turisztikai és ticketinges ügynök. Szerettem a munkámat, a környezetem, a társaságot, a főnöknőmet, de a kocka el volt már vetve (fél évvel azelőtt indítottam be a folyamatot egy ügynökségen keresztül, hogy au pair- ként próbáljak szerencsét valamely más országban), nem akartam már meghátrálni.
– Vágjunk akkor bele! -és megtörtént a felmondás. Két hetet kellett még ledolgoznom. A családdal való beszélgetések jól bonyolodtak és nekem már ‘csak’ pár teendőm akadt: lezárjam otthoni ügyeimet; vásároljak egy új, nagyszabású bőröndöt, hogy nekifoghassak összepakolászni az életemet különböző tulajdontárgyak formájában; kölcsönkérjek egy kis pénzt, hogy lefoglalhassam csak odautas repjegyemet az Egyesült Királyságba; elbúcsúzzak családtól, barátoktól. De aztán egyik percről a másikra beköszöntött a pánik, a gyomorszorongató várakozás …. Mikor már azt hittem sínen van minden, beköszöntött a csend; nem az a csend amelyre általában vágyik az ember, a megnyugtató, a kiegyensúlyozó, a regeneráló, hanem az amikor ez éppen nem az amire szükséged van. Mielőtt megkaphattam volna a zöldutat a repjegyem megvásárlásához a család hirtelen ‘elhallgatott’; nem jött levél, sem telefon nem csörgött, írtam, hívtam, nem válaszoltak. Az ügynökséggel is felvettem a kapcsolatot; annyit sikerült megtudnom, hogy a londoni irodában akadt egy kis gond … Várnunk kell. És következett pár zaklatott, idegrángató nap, amikor úgy éreztem felfordul velem a világ, amikor István, a király sorai szerint azt éreztem, hogy az ’ember már nem tudja mit is akart’, ‘lassan a hüvelybe rozsdáll a kard’. Hisz feladtam otthoni biztos munkahelyemet, belevágtam valamibe amitől addig rettegtem, meghoztam egy nehéz, önálló döntést, el kellett búcsúznom attól ami addig az életem volt, attól ami addig voltam, és …. most akkor mi lesz?!

Zavarodottságomban, pánikomtól sarkallva felhívtam főnöknőmet és megkérdeztem tőle, hogy ha véletlenül mégsem jönne össze az angliás elmenetelem, akkor visszafogadna-e a céghez. Ő áldott jó lelkű volt és azt mondta, persze. Ez valamennyire megnyugtatásként szolgált. Aztán csak pár nappal elutazásom előtt érkezett a várva várt telefonhívás a windsor-i családtól, amelyben nem kértek elnézést a huzakodásért, de megadták a zöldutat.

Később derült ki, hogy nézeteltérés történt a család meg az ügynökség londoni irodavezetője közt azzal kapcsolatban, hogy mennyit fizessenek értem, mennyit érek nekik ….