Kipillantás a burokból
2010 december 20. | Szerző: AndiKiss |
Miután az Orsival való megismerkedés megtörtént, egyik történés hozta a másikat és mindezek által rájöttem, hogy több magyar, valamint több ‘lehetőség’ van Windsor-ban, mint valaha sejtettem volna. Aznap este amikor lesétáltam a kastély árnyékában levő, igen népszerű King and Castle pub-ba, hogy Orsi szerint, találkozzak vele meg még ‘pár’ magyarral, ledöbbentem, jó értelemben, mikor kiérkezvén a teraszra, körös-körbe, a lábon állok és az asztalnál ülők mind anyanyelvemen csevegtek és köszöntöttek köreikben. Jó érzéssel töltött el a felismerés és aznap éjjel elalvás előtt kevésbe magányosnak, kevésbé elveszettnek, kevésbe megszeppentnek éreztem magamat, kíváncsian várva a holnapra ébredést és mindazt az újat és meglepőt amelyet az magával hozott majd. Orsi, mikorra én megismertem, már kinőtte az au pair korszakát, függetlenítette magát olymódon, hogy nem kellett családdal laknia, hanem két részidős állásból, a kávézóban és egy italkeresekedőben, annyit keresett, hogy saját maga bérelt lakást, szobát. A körülményekhez képest, ezt igen nagy teljesítménynek könyveltem el és mivel én hozzá korban is közel álltam (26 évesen érkeztem ki Angliába) meg hozzá hasonlóan egy ‘idegen’ családdal való lakás nem nekem való, természetemhez szabott volt, példaként tekintettem rá sokáig, annak példájaként, hogy hamarosan majd, egy szép napon, én is saját lábaimra állok és másnemű, ‘reálisabb’ munka után nézek. Ugyanakkor az Orsi által sugárzott hatalmas energiát és a világ meg az emberek felé nyílvánított nyitottságot, exuberanciát, a függetlenséggel járó feloldozó érzésnek ismertem el, és ez nekem is kellett! Bátorságot lehelt belém azon kommentek (az általam megismert, hozzám hasonló cipőben járó külföldiek részéről) sokasága is, miszerint nyelvtudásommal és korábbi munkatapasztalatommal, nagy eséllyel pattinthattam volna fel az au pair-kedés szűkös burkát magam körül, hogy magamnak jobban fizető, tudásomhoz, tapasztalatomhoz, ambíciómhoz méltóbb állást pályázzak meg. Mondanom sem kell, hogy miután ezek a gondolatok, érzések gyökeret vertek bennem, nem volt már visszaút és nem tudtam azonképp hálásnak éreznem magamat és úgy tekintenem a családon belül végzett munkámra, a kihívásmentesnek érződő mindennapjaimra, mint azelőtt, és ez viselkedésemen, hozzáállásomon is megérződhetett. Ekkora már voltak feszültségek a munkáltatóim és köztem és az igazság valahol félúton volt….
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: